Szabó Ada poéta

Ezüsterdőbe olvad,
s a téli napfordulóval
fogyó sarlón akad
csillagokba veszett
szemem fénye, de a gondolat
vakon vezet a helyre
hol sorsom magjával
vajúdik a képzelet. Megragad,
s belőlem szakít
magzatához lelket.

Eszem vesztve eSeMeSed velem szemezget
leheveredve eszperente verselek neked,
mert testemmel elegy elevened
szemtelen hergel,legyek veled.
Szégyen szeme szememre ne vesse
gyenge testem, ne lessen, mert
szerelmesen levetkeztem,
s leplezetlen enyelegtem!
Nem veszett eredbe lelkem,
de elememben eme verset
neked remekeltem.