Ezüsterdőbe olvad,
s a téli napfordulóval
fogyó sarlón akad
csillagokba veszett
szemem fénye, de a gondolat
vakon vezet a helyre
hol sorsom magjával
vajúdik a képzelet. Megragad,
s belőlem szakít
magzatához lelket.
már értelek..
2011.12.26. 18:20
Címkék: lélek sors képzelet
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szaboada.blog.hu/api/trackback/id/tr883497247
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.