Nem tudom mikor fogant meg, talán egyszerre jöttünk mind, de mivel egy testben jelentem meg, egyetlen nevet kaptam. Mindenesetre megosztoztunk rajta, mindaddig, míg a közösségem számára elfogadhatatlan dolog került nyilvánosságra: verseket írtam.
A blogom került illetéktelen kezekbe, benne az egész bensőm, a gyöngyeim. Hogy megtaposták, azon nem csodálkoztam, csak éppen olyan érzés volt, mintha nemi erőszakot követtek volna el rajtam. Bár "csak" lélekben éltem át, "kabátom" bokáig gombolva és állig behúzva hordtam. -Hozzám ne érjen senki!
De a gondolat, hogy többé nem fejezhetem ki magam írásban, a halál érzetével volt egyenlő.
Világra kellett jönnie, nevet kellett kapnia bennem A másiknak. Én választottam. Csak úgy, a lánynevek sorából, szinte a legelejéről. Illik rá(m). Markáns, mély magánhangzók, rövid, lényegre törő közlés. Én vagyok Ada. Elé pedig egy lágyabb hangzású vezetéknév. Legyen a családból, hogy valami mégis kössön a gyökerekhez. És neve lett a gyereknek: Szabó Ada. Több mint féléves már a szentem. Exhibicionizmussal született. Gyógyíthatatlan.
Míg "anyuci" feltartóztathatatlanul vágtázik a negyedik iksz felé, "széles" vállain a malomkőnyi lapos bolygó széthullani vágyó molekuláit tartja, addig a csemete a Sya biztonságosra kiépített játszóterén rakoncátlankodik.
(Sajnos a fenn-, és karbantartó cég nehézségekkel küzd mostanában, ezért kérjük, hogy tudásuk és türelmük 100%-ával támogassák idén is a Share Your Art-ot)
Az egyesítési kísérlet, hogy mindig és mindenhol egyenrangúan éljem meg önmagammal az élet minden pillanatát, kudarcba fulladt. Igazi ok, talán az, hogy unatkozom, ha nem foglalom el magam azzal, hogy e két személy térhódításait folyamatosan ellenőrizzem. Én, a harmadik, a felsőbb szerv. Én vigyázok rájuk. Nincs más dolgom, csak hogy egyensúlyban tartsam működésüket. Ez nem skizofrénia, egészséges átlagember vagyok.
De van egy állapot, egyetlenegy talán, ahol és amikor minden eggyé válik bennem, és a háromból egyetlen egy lesz, sőt még az egyetlenegy is beleolvad a Mindenségbe, és megszűnik az irányítás, a felelősség, a tévedés, a vágy, s csak egy önmagába visszatérő sejt vagyok a Teremtő Isten gondolatmezején, elterülve az avarban, szorosan a földhöz tapadva, kék egekkel lebegésben, mert "Elvégeztetett!"
A blogom került illetéktelen kezekbe, benne az egész bensőm, a gyöngyeim. Hogy megtaposták, azon nem csodálkoztam, csak éppen olyan érzés volt, mintha nemi erőszakot követtek volna el rajtam. Bár "csak" lélekben éltem át, "kabátom" bokáig gombolva és állig behúzva hordtam. -Hozzám ne érjen senki!
De a gondolat, hogy többé nem fejezhetem ki magam írásban, a halál érzetével volt egyenlő.
Világra kellett jönnie, nevet kellett kapnia bennem A másiknak. Én választottam. Csak úgy, a lánynevek sorából, szinte a legelejéről. Illik rá(m). Markáns, mély magánhangzók, rövid, lényegre törő közlés. Én vagyok Ada. Elé pedig egy lágyabb hangzású vezetéknév. Legyen a családból, hogy valami mégis kössön a gyökerekhez. És neve lett a gyereknek: Szabó Ada. Több mint féléves már a szentem. Exhibicionizmussal született. Gyógyíthatatlan.
Míg "anyuci" feltartóztathatatlanul vágtázik a negyedik iksz felé, "széles" vállain a malomkőnyi lapos bolygó széthullani vágyó molekuláit tartja, addig a csemete a Sya biztonságosra kiépített játszóterén rakoncátlankodik.
(Sajnos a fenn-, és karbantartó cég nehézségekkel küzd mostanában, ezért kérjük, hogy tudásuk és türelmük 100%-ával támogassák idén is a Share Your Art-ot)
Az egyesítési kísérlet, hogy mindig és mindenhol egyenrangúan éljem meg önmagammal az élet minden pillanatát, kudarcba fulladt. Igazi ok, talán az, hogy unatkozom, ha nem foglalom el magam azzal, hogy e két személy térhódításait folyamatosan ellenőrizzem. Én, a harmadik, a felsőbb szerv. Én vigyázok rájuk. Nincs más dolgom, csak hogy egyensúlyban tartsam működésüket. Ez nem skizofrénia, egészséges átlagember vagyok.
De van egy állapot, egyetlenegy talán, ahol és amikor minden eggyé válik bennem, és a háromból egyetlen egy lesz, sőt még az egyetlenegy is beleolvad a Mindenségbe, és megszűnik az irányítás, a felelősség, a tévedés, a vágy, s csak egy önmagába visszatérő sejt vagyok a Teremtő Isten gondolatmezején, elterülve az avarban, szorosan a földhöz tapadva, kék egekkel lebegésben, mert "Elvégeztetett!"